EPILÓGUS

Ha volt is olyan testrésze, ami nem fájt, Corran Horn nem tudta megnevezni. A legjobban a válla sajgott. Erezte, hogy a keze hátul össze van kötve, s a kötelék a könyökét egymás felé feszíti. Karját az ujja hegyétől a könyökéig fémtok rejtette: ez a fajta bilincs még a CorSecnél is tiltva volt.

Amennyire meg tudta ítélni, a hasán feküdt, egy szűk priccsen. A köteléket leszámítva meztelen volt, és fázott. Rendkívül halk duruzsolás hallatszott, a priccs enyhén remegett, és bármerre fordította a fejét, a zúgást egyformán hallotta. A szemét meresztgette, hátha talál valami látnivalót, de a sötétség teljesnek bizonyult.

Észrevette, hogy a gondolatai összevissza csaponganak, ebből tudta, hogy drogokkal kezelték. Ez a megállapítás, no meg a kötelék és a meztelensége egyértelművé tette a számára, hogy a Birodalom fogságában van. A sötétségtől és a drogoktól teljesen dezorientált lett. Meztelensége defenzív, legalábbis annak szánták.

Emlékezett a CorSec-es tanfolyamokra, ahol a módszereket tanulták, amikkel a foglyot bizonytalanságban lehet tartani, és a fenyegetettség érzését lehet belé plántálni. A duruzsolás és a hideg arról árulkodott, hogy egy csillaghajón van útban a hiperűrben valahová. Tudta, hogy a birodalmiak menekülnek a Coruscantról, csak azt nem tudta, miért? Azután eszébe jutott, hogy a Lázadók flottája megjelent a Coruscant felett. Ha ők menekülnek, akkor mi győztünk A szemöldökét ráncolta. De ha győztünk, miért vagyok a foglyuk?

Megpróbált visszaemlékezni a Coruscanton töltött utolsó perceire. Elveszítette az uralmát a hajója felett, és a kézi vezérlés nem működött.

Akkor kigyulladt egy fény a műszerfalon, ami arról értesítette, hogy a gyorsuláskompenzátor kikapcsolt. A hajó egy nagy gravitációjú fordulóba kezdett, majd minden elsötétült. Kompenzáció nélkül rám nehezedett a teljes gravitáció. A vér kiszökött a fejemből és elájultam.

Corran az oldalára fordult, és felhúzta a térdét. Hintázni kezdett, és a térdére állt. A világ abban a pillanatban megfordult vele, és ezt az érzést csak fokozta a teljes sötétség. Lehajtotta a fejét, homlokát a priccsre nyomta, és nem hagyta, hogy megint elszédüljön. Nem számít, hogy borzalmasan érzi magát, fel kell térdelnie, és le kell küzdenie az émelygését.

Hirtelen fények villantak, és ez úgy hatott rá, mintha tűket szúrtak volna az agyába. Hallotta, hogy az ajtó nyílik, és léptek koppannak a fémpadlón, de nem volt hajlandó arrafelé fordulni. Ellenkezett, mert tudta, hogy aki belépett az ajtón, azt várja tőle. Elégtételt érzett, amiért nem tette.

Megvárta, amíg a léptek elhalnak az ágya mellett, csak azután emelte fel a fejét. Csak résnyire nyitotta a szemét, de a szempillája és feltörő könnye is védte a vakító fénytől. A jobb szeme sarkából valami nagyon vöröset látott, ezért lassan arrafelé fordította a fejét, és felnézett. Mielőtt még megpillantotta a kancsal szemeket, tudta, ki áll előtte, és csak remélte, hogy a beléje pumpált drog csalja az érzékeit.

Első szavai hűvösek voltak, és azon felül különösen csengtek.

- Valahogy félelmetesebbnek képzeltem.

- Ruha teszi az embert - felelte. Legalábbis úgy gondolta, hogy azt mondja. Hallotta, hogy hang jön ki a torkán, érezte, hogy mozog az ajka, de az összhatás körülbelül olyan lehetett, mint amikor egy hutt beszéli az alapnyelvet. Mintha volna valami a torkában, amitől nem férnek ki a hangok.

- Ah, a hírhedt Horn-bölcsesség.

Corran jobban kinyitotta a szemét, és a térdén csúszkálva igyekezett még jobban felegyenesedni.

- A javát hátrahagytam a Szabad Coruscanton.

A nő összecsapta a kezét.

- Meglep, hogy az ön helyzetében még van kedve viccelni - leguggolt melléje, és nyitott tenyérrel arcon csapta. - Meglep, hogy az ön helyzetében még van kedve viccelni.

Corran megnyalta felrepedt ajkát.

- Corran Horn hadnagy, Szövetségi Flotta, Zsiványkommandó.

Ysanne Isard felállt, de Corran nem fárasztotta magát azzal, hogy a

pillantásával kövesse.

- Nagyon jó. Szeretem a dacos férfiakat.

- Ha ez igaz volna, a Coruscanton is kielégíthette volna magát.

- Tényleg, megtehettem volna. De hát ehhez magának semmi köze - halk kuncogása betöltötte a kamrát, és ettől még hűvösebb lett. - Tudatnom kell magával, hogy a Lázadó barátai pillanatnyilag uralják a Császári Központot. És amit ott találtak, nem más, mint egy beteg világ, jóllehet még nincsenek tisztában a probléma mélységével. Az egy fekete lyuk, amiből nincs menekvés. Nagyobbat haraptak, mint amennyi a szájukba fér, és meg fognak fulladni tőle.

- Pedig nem ezért akartuk megszerezni azt a világot - Corran annyi megvetést sűrített a mondatába, amennyire az erejéből telt, Isard szavai mellbe vágták. Nawara, Shiel és Portha annyira betegek voltak, hogy az utolsó akcióban már részt sem tudtak venni. Nem tudta elképzelni, hogy bárki is képes legyen elszabadítani egy ilyen kórt, de azt aztán végképp nem, hogy a segítségével megfontoltan kiirtsa egy egész bolygó lakosságát. Ez utóbbit a Birodalom ugyan megtette, de az infrastruktúrát épen hagyta, és később átalakította a saját igényeinek megfelelően.

- Nem érdekel, amit mond, és amit gondol sem számít. Maga az enyém, és azt fogom tenni magával, amit jónak látok.

Corran a fájdalmai ellenére felemelte a fejét.

- Mit tett Tycho Celchuvel, hogy elárult engem? Elárulta magának a hajóm kódját. Csak így kaphatott el.

Isard összevonta a szemöldökét, úgy nézett le rá.

- Nagyszerű, Horn, nagyszerű. Letagadhatnám, de nem teszem: jelentést kaptam a Császári Központból, hogy a Szövetségi Hírszerzés letartóztatta Tycho Celchut, mégpedig árulásért és gyilkosságért. A maga meggyilkolásáért.

- A körülményeket tekintve, ez aligha rágalom.

- Meglehet, én mindenesetre a magam javára fordítom az információt. Majd ha elítélték és kivégezték Celchut, magát visszaküldöm. Celchu halála akkor jogtalanná válik, és megkérdőjelezi a Lázadók morális felsőbbrendűségét.

- Elmondom nekik az igazat.

- Az egyetlen igazság, amit elmondhat nekik, az az igazság lesz, amit én adok a szájába - Isard arcán kegyetlen mosoly terült szét. - A Lusankyára megyünk, az én kis magánklinikámra, ahol tárt karokkal várják a maga fajtáját. Mire vége lesz a terápiának, a maga lelke az enyém lesz, és a szíve azt fogja kívánni, amit én akarok.

Corran vadul megrázta a fejét, remélve, hogy a fájdalomtól elájul. Nem sikerült.

- Sosem árulom el a barátaimat.

Isard megint felnevetett.

- Számtalanszor hallottam már ezt a közhelyet, és mindannyiszor örömömre szolgált. El fogja árulni őket, Corran Horn, ahogyan Tycho Celchu is elárulta magát. Maga lesz a Zsiványkommandó elpusztításának eszköze, és mellette hatalmas csapást fog mérni a Lázadókra, mire végzek magával, kis ember, magából a Birodalom bosszújának eszköze lesz, és senki és semmi nem fogja tudni megállítani.

Folytatása következik!